
2015
Kettőezer-tizenötben a terveink között szerepel a telephelyünk további bővítése és a belső ügyviteli rendszerünk továbbfejlesztése. Ezen kívül ebben az évben is újabb CNC-vezérlésű gépeket állítunk majd üzembe a Stancforma Kft.-nél. Hogy milyeneket, arról folyamatosan hírt adunk majd itt, a holnapunkon.2014 év végén lezárult három, párhuzamosan futó pályázatunk, és karácsonyi ajándékként meg is érkeztek a kifizetések. Úgy gondoltam, a 2015-ös évben lesz majd egy szusszanásnyi időnk, de persze úgy, hogy közben szorgalmasan dolgozunk az új gépekkel, végezzük a napi rutin feladatokat. De hátradőlni és megelégdni nem lehet Gyula mellett, akinek már a következő tíz évre megvannak a kész tervei. Már decemberben arra készült, hogyan fogjuk átalakítani az üzemet annak a gépnek a fogadására, amely még csak a fejében létezik. »De nincs is még gépünk« – mondtam neki, mire ő: »A Te feladatod megoldani, hogy meg tudjuk venni!« Nos, azt hiszem ebből is látszik, hogy sem idén, sem a jövőben nem fogok unatkozni!
