
2001
-founding of the STANCFORMA LTD
-first exhibition at BUDATRANSPACK
2001
Ebben az évben jött létre a Stancforma Kft., amely azóta változatlan néven működik. Az év másik jelentős eseményeként először képviseltettük magunkat a csomagolóipar és a logisztika legrangosabb hazai kiállításán, a Budatranspackon.
Ezen a kiállításon ismertettük meg a Stancforma Kft. nevét, imázsát és logóját az iparág képviselőivel. Talán itt lenne érdemes kicsit bővebben beszélni egyedi logónk jelentéséről: a három pillér a három családtagot jelenti, egyúttal egy »M« betűt formáz, ami a Majer családi névre, vagyis a családi vállalkozásra utal. Ugyanakkor szakmai jelentéstartalma is van – egy lénia darab, amelyre két híd van vágva, a lénia darab két végén orrvágással. A kiállítás egyébként sikeres volt, amit az is bizonyít, hogy többször visszatértünk kiállítóként.


2001 júniusában érkeztem céghez mint az első nem családtag tervező.
Első munkanapomon Brnóba utaztunk az ügyvezetőkkel, ahol egy számomra addig ismeretlen szakmában tolmácsoltam egy marógép működésével kapcsolatban.
Valószínűleg jól sikerült a fordítás, mert idestova tizennégy éve használjuk a gépet, amelyet azóta sikerült kívül-belül megismernünk.